Hírek
- Részletek

Az Illetéktörvény 2025. január 28-tól módosul, és változik az elsőfokú polgári peres eljárás illetékének a mértéke. A módosítás előtt az illeték mértéke egységesen a pertárgyérték 6 %-a volt, de legalább 15.000 forint és legfeljebb 1.500.000 forint. A módosítást követően 300.000 forintos pertárgyértékig egységesen 18.000 forint illetéket kell fizetni. 300.000 forint felett az illeték mértéke a pertárgyértéktől függő 8 sávban, eltérően van meghatározva. A fizetendő illeték egy fix összeg plusz az adott illetéksáv alsó értékhatárát meghaladó összeg meghatározott százaléka. A módosítás lényege, hogy a kisebb pertárgyértékű perek esetében az illeték mértéke a korábbi mértékhez képest csökken, míg a nagyobb pertárgyértékű ügyekben nő, és eltörlésre kerül az illeték felső határa.
A módosítás újdonsága, hogy a 10 millió forint és 250 millió forint közötti pertárgyértékű perek esetében, ha a követelés vagy a követelés egy része lakástulajdonhoz vagy ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű joghoz kapcsolódik, csak az illeték felét, de legalább a 10 millió forintos pertárgyértékű per illetékének megfelelő 489.500 forintot kell megfizetni.
A tételes illetékek mértéke (pl.: a házassági bontóper illetéke, bírósági nemperes eljárások tételes illetékének mértéke) változatlan.
A Költségmentességről szóló törvény is módosul. A mikro-, kis- és középvállalkozások bírósághoz fordulásának jogát segíti elő, hogy részükre a bíróság már akár teljes, akár az illetéken túli egyéb költségre kiterjedő részleges költségfeljegyzési jogot is engedélyezhet.
Forrás: www.birosag.hu
- Részletek

Az E-ING Projekt fő célkitűzései az ingatlan-nyilvántartás elektronikus adatbázissá fejlesztése, az ingatlan-nyilvántartást érintő valamennyi eljárás elektronizálása, így a földhivatali eljárások ügyintézési idejének és költségeinek csökkentése.
Az ingatlan-nyilvántartási eljárás - néhány kivétellel - jelenleg még papír alapon történik, amely elavult, időigényes és költséges. Az ingatlan-nyilvántartást érintő eljárások elektronizálását követően a kérelmeket már elektronikus úton kell előterjeszteni.
Az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja a jogi szabályozás tekintetében is jelentős változásokat hoz, amelyek minden bizonnyal hozzájárulnak majd az ingatlan-nyilvántartási eljárások gyorsabbá és hatékonyabbá válásához. Az új elektronikus ügyintézés ugyanakkor az ügyvédek részéről is megfelelő felkészülést igényel, ezért az ingatlanügyekkel foglalkozó ügyvédeknek szakmai képzésen kell részt venniük és kiegészítő felelősségbiztosítást kell kötniük.
2025. január 15-én hatályba lépett az új ingatlan-nyilvántartási törvény, annak végrehajtási rendelete, és átmeneti szabályokra vonatkozó törvény. Az új E-ING rendszer ténylegesen várhatóan Húsvét környékén fog elindulni.
Az ügyvédek munkája egy adásvételi vagy ajándékozási szerződés lebonyolítása során nem csak a szerződés és annak mellékletei elkészítésére és benyújtására korlátozódik. Az ügyvédek biztosítják a szerződés jogi megfelelőségét, védik az ügyfelek érdekeit, és garantálják, hogy az ügylet minden szempontból jogszerűen és biztonságosan menjen végbe. A minőségi jogi szolgáltatás költségei a munkaterhek és a kockázatok növekedésével együtt emelkednek.
Az ügyvédek felelőssége nemhogy csökken, hanem jelentősen megnő. Az alapos ügyvédi munka, szaktudás, ellenjegyzés továbbra is nélkülözhetetlen lesz, valamint az új rendszer működésének kezdeti időszakában várhatóan több technikai és jogi kihívással kell majd szembenézni, amelynek további plusz feladatokat ró az ügyvédekre.
- Részletek

Kedves ügyfeleim, kedves érdeklődők!
Szakdolgozatom elkészítéséhez szeretném azoknak a segítségét kérni, akiknek az elmúlt években volt válása, családjogi ügye a bíróságon, esetleg kiskorú gyermeke is érintett volt.
A kérdőív kitöltése 10 percet vesz igénybe, teljesen anonim, a válaszokat statisztikai elemzés során fogom kiértékelni. A segítséget előre is köszönöm!
- Részletek

Június 1-je óta ide érkeznek az ügyfeleim, akikkel a bizalmas jellegű magánéleti, családi konfliktusokhoz kapcsolódó problémákra keresünk közösen lehetséges megoldási utakat. Tanácsadás, jogi konzultáció, peren kívüli egyeztetés, de szükséges esetén peres ügyek előkészítése is itt zajlik.
A jogi probléma megoldása mellett javasolt mediátor vagy pszichológus felkérése is.
A nyár folyamán előzetes bejelentkezés alapján továbbra is várok minden régi és új ügyfelet!
- Részletek

A városokban megszűnik a csok, falun viszont emelkedik az összege: egy gyermek esetén már 1 millió forint jár, két gyermek esetén 4 millió, 3 gyerek esetén pedig 15 millió forint lesz.
Átalakítják a babaváró hitelt: a babaváró hitel összegét megnövelik 10-ről 11 millióra. Január 1-től viszont csak azok a házaspárok vehetik fel, ahol a nő harminc év alatt van. Bevezetnek egy átmeneti időszakot 2025. január elsejéig, amikor még a gyermeket váró 30–40 év közti nők is jogosultak lesznek erre.
A pontos részletszabályok, módosított jogszabályok a Magyar Közlönyben még nem jelentek meg.
Fenti tájékoztatás nem teljeskörű és nem helyettesíti egyedi ügyben a jogi tanácsadást.